


A láng a világ legősibb és legnemesebb versengésének, vagyis az olimpiának a jelképe. Az ötkarikás játékok
kezdete előtt a hagyományok szerint az ókori játékok helyszínén, Olümpiában meggyújtott fáklya óriási utat
megtéve érkezik meg az adott olimpiának otthont adó városba.
A 2006-os téli játékokat megelőzően 2005.
december 8. és 2006. február 10. között több mint tízezer fáklyavivő kezében 11300 kilométeren keresztül
vándorolt a láng Olaszország valamennyi tartományát és ismertebb városait érintve, míg meg nem érkezett
Torinóba, a február 10-én pénteken este nyolc órakor kezdődő nyitóünnepségre.
A Samsung Electronics a XX. téli olimpia telekommunikációs top szponzoraként 1914 fáklyavivőt választott ki
világszerte, hogy az Olimpiai Játékok legismertebb szimbólumával futhassanak.

Hazánkból olyan elismert,
prominens személyiségek vettek részt a fáklyafutásban, mint Béres Alexandra, korábbi fittness világ-,
Európa-, és magyar bajnok sportolónk, aki mellesleg háromszoros curling magyar bajnok is egyben, Gyulai
Miklós, a magyar bob-válogatott alapító tagja, a nem rég visszavonult Pásztory Dóra, paralimpiai, világ-,
és Európa-bajnok úszónk, valamint Kálnoki-Kis Attila, a Nemzeti Sport főszerkesztője, korábbi világbajnok
öttusázó.
A Samsung Electronics Magyar Rt. váltófutó-csapatának tagja volt még a
„Ki vigye a lángot Torinóba?” elnevezésű kampány két nyertese, Papp Eszter és Rajnai Tamás is.