2006-02-19

Huszár kivárásra játszott

Huszár Erika szombat este a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázás eddigi legnagyobb sikerét érte el: 1500 méteren a negyedik helyen végzett.


Huszár az 500 méteren elért, számára csalódást jelentő 13. hely után mindenképpen javítani szeretett volna 1,5 kilométeren.
- Igyekeztem kivárásra játszani, figyeltem ki mikor enged ki, vagy hibázik, és ezt kihasználva előrébb kerülni - árulta el stratégiájáról a magyar versenyző. - A selejtezőben ugyan majdnem kizártak, de tudtam, hogy nem lehet baj, mert az ellenfelemet már megelőztem, és a jégre letett kezemen bukott át.

A shorttrackes lány edzője, Darázs István érthetően elégedetten és büszkén nyilatkozott a versenyt követően:
- Erika szombati produkciójáról csak pozitívumokat tudok mondani. Nyugodtan, okosan, kiegyensúlyozottan versenyzett a nap folyamán, és ehhez végre hozzájött egy kis szerencse is - vélekedett a gyorskorcsolyázóról a szakágvezető.

Huszár remek teljesítménye mellett kissé elhalványult Darázs Péter 1000 méteren elért 12. helye, ami szintén kiváló eredménynek számít.

Huszár Erika és Darázs Rózsa az 1000 méteres távon is érdekelt, míg Darázs Péter 500 méteren áll rajthoz a szerdai selejtezőkben.