

Darázs Péter és Huszár Erika is harmadik lett futamában és nem jutott be az elődöntőbe.
|
Mindkét magyar rövidpályás gyorskorcsolyázó bivalyerős csoportba került a negyeddöntőben, ezért várható volt, hogy csak óriási bravúrral, vagy az ellenfelek hibája miatt juthatnak tovább az elődöntőbe. Darázs Péter az 500 méteres távon volt érdekelt, és sajnos a várakozásoknak megfelelően nem tudott beleszólni az első két hely sorsába, harmadikként futott át a célvonalon. Darázs az rajt utáni lökdösődést követően a harmadik helyre került, majd ütközött Li Ho Szukkal,és mindketten kicsúsztak. A bírók úgy ítélték meg, mindkét eleső hibázott, így Darázs nem jutott tovább. - Dühös vagyok, mert ellenfelem elsodorta a lábamat, mégsem zárták ki, úgy ítélték meg, magamtól buktam. Így esélyem sem volt megszerezni valamelyik továbbjutó helyet - mérgelődött a verseny után a magyar versenyző. Huszár Erika is a harmadik lett 1000 méteren, ám neki volt esélye a második pozíció megszerzésére, csak tizedekkel maradt el az első két helyezettől. |